Az 1936-37-es években a Komádi Esperesi Hivatal és a község vezetőinek kezdeményezésére az akkori Vallás és Közoktatási Minisztérium biztosította a pénzösszeget a tanyasi kollégium megépítésére. Erre azért volt nagy szükség, mert Komádi 25000 hektáros tanyavilágában élő gyermekek oktatása nem volt megoldott. Komádi községhez hatalmas kiterjedésű tanyavilág tartozott és a lakosság kb. egyötöde itt lakott. A környéken élő emberek – kevés kivétellel – olvasás- és írástudatlanok voltak. Az I. világháború után súlyos probléma volt az iskolák hiánya. Az alföldi tanyák és a dunántúli kis falvak népének gyermekei közül sokan képtelenek voltak törvényben előírt iskolalátogatási kötelezettségüknek eleget tenni. A tanyai gyermekek fele részének nem volt iskolája. A problémát csak úgy lehetett megoldani, ha az iskola mellett otthont is találnak a gyermekek. A törvényhozás a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről szóló 1926. évi XII. tc-el megteremtette az Országos Népiskolai Építési alapot. A program legjelentősebb építkezése a komádi állami tanyai internátus. Az építkezéseket 1937-ben kezdték meg. Az épületeket 360 fő befogadására és elhelyezésére építették. Nagy tetőszerkezettel, alsómennyezeti gerendázással készültek, ugyanúgy, mint a falusi házak legtöbbje. Ezzel az építkezési móddal az is volt a cél, hogy a tanyasi gyermekek otthonukat lássák az intézetben. Az ebédlőben kecskelábas asztalok, a hálókban lócák voltak. Az volt a terv, hogy a megépülő kollégium a következő egységből álljon: egy hat tantermes iskola, tíz szobából álló hálóépület, gazdasági épületek, ebédlő, konyha, pékműhely, mosókonyha, műhely, raktárak. Az intézmény a maga nemében első volt az országban, s így mint kísérleti intézmény országos érdeklődésre tartott számot.
Nagy öröm volt a községnek, amikor elkészült az akkori időben korszerűnek számító általános iskola és internátus. A tanítás az intézetben 1939. január 27-én kezdődött meg. Az intézetben 280 olyan tanyasi gyermeket helyeztek el, akik a faluhoz tartozó iskoláktól 3km-en kívül laktak. Az intézetben a pedagógiai teendők ellátására az igazgatót – Kovács Imrét – és 13 tanítót bíztak meg. Alkalmaztak még kapust gépészt, péket, fűtőt, szakácsot, konyhai mindenest, mosó-és vasalónőket. Az egyes tanéveket megelőzően az intézet tanítóinak feladata volt a tanyavilágon élő, tanköteles korú gyermekek összeírása, hogy ki ne maradhassanak az iskolából. A tanyai népiskola szorgalmi ideje a szülők életviszonyaihoz simult, mivel az internátusban elhelyezett gyermekek többségének szülei gazdasági cselédek voltak. Ősszel és tavasszal a nagy mezőgazdasági munkák idején a szülők nem tudták nélkülözni a nagyobb gyermekek segítségét. Az internátusban elhelyezett gyermekek szülei terményszolgáltatással járultak hozzá az internátus fenntartásához. Ez a hozzájárulás a szülők anyagi ereje és a családnépességéhez igazodott.
Gyöngyösi József igazgató nevéhez fűződik 1940-ben az intézet környékének fásítása, parkosítása. Az intézet telkét körül ültették 190 db Jegenye nyárfával, ültettek még 60 db gyönyörű gyümölcsfát, melyek sajnos a sokáig tartó vízben ezek elpusztultak. Jelenleg is az akkor ültetett jegenye nyárfák díszítik az intézet területét, bár egy részüket már ki kellett vágni.
Amikor a II. világháborúban a németek megszállták az országot, az internátusban lévő gyerekeket hazaküldték a szüleikhez, és a német katonák elszállásolása az internátusban történt meg. Később a német parancsnokság utasítására az internátust katonai kórházzá alakult át, amely a későbbi harcok miatt meg is rongálódott. A front elvonulása után az intézetet rendbe kellett hozni. A tetőszerkezet megrongálódott, az ablakok töröttek, a helyiségek egészségtelenek voltak. A tanszerek elkallódtak. Az intézet újjáépítésében nagy segítséget nyújtottak a szülők is. A helyreállítási munkálatok befejezésével 1945. július 9-től benépesült az intézet. 1944-45-ös tanévben hadi árvákat helyeztek ide, majd 1946-tól újra tanyasi gyermekekkel népesítették be. Több tanyasi szülő nem akarta gyermekét visszaengedni az intézetbe. Ez azonban csak pillanatnyi nehézséget jelentett. Az országos méretű tanító hiány az intézetnél is éreztette hatását. Volt, aki katonai szolgálatot teljesített, vagy hadifogságban volt, elmenekült, vagy ismeretlen helyen tartózkodott. A pedagógusokra nem csak a tanítás várt, hanem a meginduló élettel járó ezernyi feladat.
A II. világháború utáni közoktatás-politika célja a közoktatás korszerűsítése, demokratizálása volt. E törekvésből adódóan, 1945. augusztus 18-án elrendelték a polgári iskolát és az egységes műveltségi alapokat adó 8 osztályos általános iskola megszervezését. A 8 osztályos általános iskolát az intézetben is bevezették. Az intézetben 480 állami gondozott gyermeket helyeztek el, ami a mai létszámhoz nagyon magas. Egy osztályba 40-45 gyerek is járt. A szülők rendszeresen bejártak piaci napokon az intézetbe és érdeklődtek a gyermekeik előmenetele és magatartása után. Partnerek voltak a nevelésben és nagyon tisztelték a nevelőt, a tanítót. A gyermek ezt látta a szülőtől, így ő is így viselkedett. Az 1945-46-os tanévtől kezdődően az intézet az „Állami Általános Iskola és Nevelőotthon” nevet vette fel.
Az állami gondozott és tanyasi gyermekek oktatása, nevelése megoldódott. 1948-ban. Az 1950-55-ös években a gyermekvédelem területén megtorpanás volt tapasztalható. Az akkori politikai, társadalmi szemléletből következett az a téves nézet, hogy az ország építésével, az életszínvonal emelkedésével a szocialista fejlődés önmagában is képes megszüntetni a gyermekvédelmi problémákat. Kiemelkedő volt ezen időszakban az 1952. évi családjogi törvény, amely a gyermekek védelmében is intézkedett. Az ötvenes évek közepére megalakult a gyámhatóság. A 211/1954. MT sz. Határozat előírta, hogy az állami gondozott gyermekeket elsősorban intézetben kell elhelyezni. A mezőgazdaság kollektivizálása vezetett oda, hogy a tanyák megszűntek, és a családok beköltöztek a faluba. A komádi tanyavilág fokozatos csökkenésével egyre kevesebb tanyasi gyermek kérte felvételét, így az internátust gyermekotthonná szervezték át. Az 1960-as évektől kezdve fokozatosan csökkent a tanyasi, és nőtt az állami gondozott gyermekek száma, majd 1978-tól már csak ezeknek a gyermekeknek az ellátása, nevelése, oktatása, gondozása folyt. A gyámhatóság folytatott vizsgálatot annak megállapítása érdekében, hogy az állami gondozásba vétel feltételei megvannak e. A gyermekotthonnak védettséget kellett biztosítani a meglévő lehetőségeivel a gyermekek számára, biztonságérzetet kellett nyújtania. 1970-től az intézet a beutalt és az állami gondozott gyermekeknek ad otthont. A beutaltak közé tartoznak a tanyasi szülők gyermekei (ez 1978-ban mindössze 3 fő) és azok a gyermekek, akiknek a magatartása nem volt megfelelő, nem jártak iskolába rendszeresen, csavarogtak, a szüleik nem bírtak velük.
A 2016/1969. sz. kormányhatározat alapján, amely a nevelőotthoni nevelés korszerűsítését tűzte ki célul, olyan dokumentum kidolgozása kezdődött meg, amely e korszerűsítés egyenletes kibontakoztatását szolgálja. 1976-ban jelent meg a „A nevelőotthoni nevelés továbbfejlesztésének programja”, ami hosszú évekig irányt mutatott a nevelőotthoni nevelésben. Az 1974-75-ös tanévtől óvodás részleg megnyitására is sor került. Azzal a céllal, hogy a gyermekek minél kevesebb káros életváltozáson essenek át.
Az intézetben a nagyobb korszerűsítési munkálatok a 80-as évek elején kezdődtek meg. A Hajdú-Bihar Megyei Művelődési Osztály anyagi segítségével bevezették a központi fűtést, korszerűsítették, felújították az elektromos hálózatot, kicserélték a nyílászárókat, felújították a tetőzetet. Parkot fedett játszóteret, négy játszóparkot, sportpályát létesítettek, könyvtárszobát alakítottak ki, az otthon, óvoda, iskola épületeit faburkolattal látták el, a régi gyógyház épületéből korszerű óvodát alakítottak ki. Elkészítették az udvar vízelvezető rendszerét, megoldották a térvilágítást az egész udvaron. A tantermek régi olajos padlózatát kicserélték, elvégezték az épületek kőporozását is. A főző- és mosókonyhán a szénfűtést a gázfűtés váltotta fel, gépekkel látták el. Bitumenes kézilabdapályát, csináltattak, varrodát, klubtermeket, szülői fogadószobát. Korszerűsítették az intézetben a mellékhelyiségeket.
A 80-as évek legfőbb célkitűzése a gyermekotthonok zártságának oldása és a családiasabb jelleg kialakítása volt. A férőhelyszám csökkenésével enyhült a zsúfoltság, és némileg javultak a tárgyi feltételek. A nevelői munka és a szervezeti működés korszerűsítése úgynevezett családcsoportok létrehozását eredményezte, amelyekben lehetővé vált a testvérek, rokonok, barátok együtt történő elhelyezése, gondozása, nevelése. A korábbi háló helyiségek csoportszobákká alakultak át.